A FJALLRAVEN MÁRKA TÖRTÉNETE

fjallraven márka:
A Fjällräven története Svédországban egy mindössze 14 éves fiúval kezdődött 1950-ben. Åke Nordin cserkészként nagyon szeretett a szabadban lenni, hobbija a hegymászás volt, de a kicsi, körte alakú hegymászó hátizsákokkal egyáltalán nem volt megelégedve. Egyik hegyi túráján jött az elhatározás, hogy saját kezébe veszi az ügyet és kísérletezni kezdett praktikusabb, kényelmesebb darabokkal. Egy magazinban azt olvasta, hogy a nehéz terhet magasan, a háthoz közel kell vinni. Fából összeállított egy keretet magának, hogy a súlyt egyenletesen oszlassa el a hát felületén, amelyre édesanyja varrógépével erős vászonból varrt egy hátizsákot, amit bőrpántokkal a fakerethez erősített.
Ötlete nagy sikert aratott. Első vásárlói és tesztelői a sámik voltak, akik félnomád rénszarvas pásztorokként igen mostoha körülmények között éltek. Ők igazán értették és értékelték a robusztus, teherbíró hátizsákot, ami akkor is kényelmes volt, amikor nagy teherrel használták, munkájuk során ugyanis rendszeresen tettek hegyi túrákat. Ez a hátizsák keret volt a vállalat indító terméke, amelyet tíz évvel később, 1960-ban alapított szülővárosában, Örnsköldsvikben. Cégének a Fjällräven nevet adta. A különös szó jelentése, a logón is látható sarkvidéki róka.
A vállalat alapításáig katonai szolgálatát is letöltötte, a különleges alakulatokéhoz hasonló extrém elvárásokat támasztó FJS Ejtőernyős Iskolában, ahol rájött, hogy milyen nagy igény is lenne a strapabíró, praktikus outdoor felszerelésre. Arra is ráeszmélt, hogy még az elit alakulatok által használt felszerelés sem ütötte meg azt a szintet, amire szükség lett volna. A vállalat profilja kibővült, így ma már különböző hegymászó ruházatot és felszerelést, szél, eső és már-már golyóálló kabátot, szuper strapabíró táskát is kínál. Az idők során több termék többé-kevésbé klasszikussá vált, mint például a Greenland dzseki 1968-ból, a Vidda nadrág 1999-ből, 1974-ben megalkotott Expedition pehely dzseki vagy a Kånken hátizsák 1978-ból.
fjallraven kanken jelentése:
Nordin 1960-ban megalapította saját cégét, aminek a Fjällräven nevet adta. A különös szó jelentése – a logón is látható – sarkvidéki róka, aki a legkíméletlenebb körülmények között él a zord svéd hegyek tetején. Svádül a Kanka ige azt jelenti, hogy valamilyen nehéz dolgot hordoz magában, szóval ez a név a táska strapabíróságára utal. Magyarországon viccből sokan hívják így: róka márka, rókás márka. Fontos tudni, hogy a Fjallraven nem kizárólag hátizsák márka. A tomstep törekszik arra, hogy idővel a magyar vásárlók is megismerjék a többi svéd márkát és a Fjällräven terméket.